Simsről:
A The Sims egy stratégiai videojáték, melyet a Maxis fejlesztett és az Electronic Arts forgalmaz. Tervezője a SimCity alkotója, Will Wright. A játékban virtuális emberek (simek) életét lehet irányítani, akik SimCity külvárosában élnek. A játékot 2000. februárjában bocsátották kereskedelmi forgalomba.
Az első Sims 2000. február 14-én jelent meg. 2002. március 22-ig több, mint 6,3 millió példány kelt el, ezzel a történelem eddigi legtöbbet keresett játéka lett. 2005. február 7-re már 16 millió példány kelt el. Megjelenése óta hét kiegészítője, majd két folytatása jelent meg, a The Sims 2 (melynek további kiegészítői vannak) és a The Sims 3. A Sims számos kitüntetést nyert, többek között a Game Spot „Év játéka 2000” díjat. Jelenleg a Simsek viselik a minden idők legtöbbet keresett játéka címet, több mint 100 millió eladott példánnyal, a Simseket, a Sims 2-ket és ezek összes kiegészítőit beleértve.
1. rész (TS)
Kiegészítői:
Saját vélemény:
Ez a játék a legújabb Simsekhez képest elég őskori, de én akkor a legszuperebb játéknak gondoltam. 3 vagy 4éves korom óta játszok vele, egészen a TS2 megjelenéséig, vagyis inkább addig, míg meg nem tudjuk szerezni magyarul egy ismerőstől. A Hot Date volt még meg nekünk. A Vacationnal is játszottam, de az egy ismerősnek volt meg.
2.rész (TS2)
Kiegészítői:
Saját vélemény:
Az első részhez képest jelentős fejlődés vehető észre. Az emberek jobban vannak kialakítva, emberszerűbbek. Az éjszakák és egyetem kiegészítők megvannak, de nem tudjuk őket feltelepíteni. Nem baj, eddig is megvoltam az alapjátékkal! 
Itt alakítottam ki a legjobban a szívemhez nőtt családot, Dr. Tudorékat. A történetük egy ideig le van írva a Sims2-3 Eseményekbe, de a gépünk elromlott, a újra kellett telepíteni, nincs fenn a Sims 2.
3.rész (TS3)
A kedvenc részem! 
Saját vélemény: Szuper grafika, akár órákat is el tudok vele lenni. Nagyon sok lehetőség van benne, akár kedven sztárunkat is megcsinálhatjuk. Kevesebb családom van, mint a TS2-ben, mert nem tudom abbahagyni egy család történetét. Ez a játék megunhatatlan! |